Azt mondják, hogy ma már nem lehet létezni idegen nyelv ismerete nélkül. A 7 éves lányom is többet beszél angolul, mint én. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy amit mond, azt nem érti. Egyszerűen csak utánozza a tévében hallottakat.
Éppen ezért úgy döntöttem, hogy elkezdem angolul tanítani. Pontosabban megismertetem vele az angol nyelv alapjait. Elmentem hát a könyvesboltba és vettem neki egy 4000 ft-os művet. Sajnos elkövettem egy hibát.
Olyan könyvet választottam, ami az én érdeklődési körömnek felelt meg. Jobban jártam volna, ha előtte kérdezek.

Mai tesztünkben az internetes könyvesboltoktól kértünk segítséget. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon tudnak-e olyan könyvet ajánlani, ami a gyerekemet érdekelni fogja. Az "angol nyelvkönyv" szót írtuk be a Google keresőbe. Az első 10 webáruháznak küldtük el az alábbi levelet.
Tisztelt Webáruház!
A 7 éves kislányomnak keresek angol nyelvű könyvet, melyből elsajátíthatja az alapokat. Mivel az általam választott könyv nem kötötte le a figyelmét, ezért most kérdezek, mielőtt vásárolok. Tehát tudnak-e olyan könyvet ajánlani, mely nagy valószínűséggel érdekelni fog egy 7 éves lányt?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Gróf Ákos
Lássuk a válaszokat!
1. bolt libri.hu
Elküldve: 03.04. 13:42. Válasz: 03.04. 14:11 (29 perc)
Tisztelt Gróf Ákos!
Köszönöm a levelét. Kínálatunkból ezt a két könyvet találtam, ami kisgyermekeknek szól, de nem tudom gyermekének tetszene-e.
Koleszárné Szegvári Zsuzsa: English for you 1. - angol nyelvkönyv kisgyermekeknek 1.960 Ft
Az új külsővel megjelenő, 6-8 éveseknek készült angol munkáltató tankönyv változatos tevékenységek segítségével szeretteti meg az angol nyelvet a legifjabb korosztállyal, miközben arra törekszik, hogy a gyerekek mind több sikerélményben részesüljenek a tanulás során.
Mrázik Katalin: All aboard! - kisiskolások angol nyelvkönyve 1.500 Ft
Mrázik Katalin könyve azoknak a kisiskolásoknak - elsősorban a 4. osztályosoknak - készült, akik most kezdik idegen nyelvű tanulmányaikat, de már biztos magyar nyelvű írás- és olvasáskészséggel rendelkeznek. A szerző nyelvtanulási, nyelvtanítási módszerének fontos eleme a beszédcentrikusság, valamint az, hogy a kétnyelvű megoldást választotta, azaz a könyvben vannak magyar nyelvű magyarázatok is. Minden fejezet végén dalok versek játékok, valamint kedves, bájos humorú rajzok teszik még könnyedebbé, vidámabbá a nyelvtanulást.
2. bolt tujapont.hu
Elküldve: 03.04. 13:44. Válasz:
3. bolt concord.hu
Elküldve: 03.04. 13:45 Válasz:
4. bolt book.hu
Elküldve: 03.04. 13:48. Válasz: 03.04. 19:39 (351 perc)
Tisztelt Gróf úr!
Kollégáimmal utána nézünk, hogy mit is tudnánk javasolni, és hamarosan jelentkezem.
Tisztelt Gróf úr!
Az alábbi könyveket ajánljuk Önnek:
http://book.hu/konyv/10446/Elso-szotaram.html
http://book.hu/konyv/4792/Az-elso-100-szavam-angolul-Matricakkal.html
Illetve,
http://book.hu/konyv/8143/Boldogulj-angolul.html
5. bolt fo.hu
Elküldve: 03.04. 13:50. Válasz
6. bolt bookline.hu
Elküldve: 03.04. 13:52. Válasz:
7. bolt konyvudvar.net
Elküldve: 03.04. 13:53. Válasz: 03.09. 11:28 (7055 perc)
Tisztelt Gróf Ákos!
Gyerekeknek szóló színes, képes nyelvkönyvünk az angol kezdőknek c.
sorozatunk.
Jelenleg három része kapható, idemásolom rövid ismertetőjüket:
Angol kezdőknek - Első szótáram
E kötet az angol nyelvet elsajátítani akaró gyerekeknek készült speciális
nyelvkönyv. Az angol szigetországban és az Amerikai Egyesült Államokban
hatalmas sikert aratott egyedi módszerével. Minden egyes szóhoz tartozik
egy ábra, s a nyelvet tanuló az ábrát felidézve a szokásosnál könnyebben
tudja megtanulni az azt kifejező angol szót. A sorozat többi darabja -
mint pl. a Számok, színek, formák; Az első 100 ige, az Idő - Időjárás -
Évszakok - szintén kiválóan használható, képekkel is segít rendszerezni
gyermekeink angol nyelvi tudását.
Angol kezdőknek - Számok, színek, formák
Az angol nyelvet tanulni kezdő gyerekeket ismerteti meg a számokkal egytől
húszig, az alapszínekkel és a négy legegyszerűbb formának (kör, háromszög,
négyszög, csillag) az angol kifejezésével a színes rajzokkal illusztrált
könyv. A keretet Mr. és Mrs. Clown egyszerű története adja, akiket nyomon
követhetünk bevásárlás, majd lakókocsifestés közben a képeskönyv lapjain.
Angol kezdőknek - Idő, időjárás, évszakok
Az idővel, időjárással és az évszakokkal kapcsolatos leggyakoribb, a
mindennapokban használt kifejezésekre tanítja a kicsiket színes
illusztrációk segítségével a képes nyelvkönyv. Hétköznapi szituációk
ábrázolásával igyekeznek átadni a gyerekeknek a legalapvetőbb szókincset,
amit a felsorolt témakörökkel kapcsolatban tudni kell.
8. bolt 7books.hu
Elküldve: 03.04. 13:56. Válasz:
9. bolt numero7.com
Elküldve: 03.04. 13:57. Válasz: 03.04. 14:10 (13 perc)
Kedves Ákos,
angol nyelvű tankönynvet szeretne
vagy bármilyen könyvet, ami 7 éves kislánynak
megfelelő szintű?
Üdv.:
vevőszolgálat
Kedves Ákos,
ezt igazán egy angol tanár tudná megmondani...
Például az Egri csillagok is kapható angol nyelven:
http://www.numero7.com/search.pl?refer_id=numero7§ion=book&kulcs=pro...
Mi nem merünk konkrétan ajánlani,
tényleg egy angol tanárt kellene megkérdezni...
Üdv.:
vevőszolgálat
10. bolt nyelvkonyvbolt.hu
Elküldve: 03.04. 13.58. Válasz: 03.04. 15:13. (75 perc)
Kedves Ákos!
A Libra Könyvesbolttól kaptam meg az elérhetőségét, melyben tanácsot kér könyvvásárlás előtt.
Hét éves gyerek számára az English Adventure tankönyvcsaládot tudom Önnek ajánlani, ez hat szintes könyv (de van óvodai változata is), egészen az alapoktól kezd, ahol még nem kell a gyereknek írnia (Starter A szint), majd fokozatosan "dolgoztatja" a gyerekeket (Starter B szinten már kell írni, majd a következő szintek: 1, 2, 3, 4). A visszajelzések alapján a gyerekek nagyon szeretik, hiszen minden könyv Disney figurákkal tanítja az angol nyelvet.
Másik könyvünk a Tracks, mely az egyik legújabb. Bővebb információkat a könyvekről, valamint mintaoldalakat a www.longman.hu oldalon talál.
További kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
Kedves Gróf Ákos!
A Libra Könyvesbolthoz írt email-ére válaszolok.
Az alábbi honlapon talál alsótagozatos gyereknek szóló angol aktató anyagokat.
http://www.cambridge.org/elt/catalogue/catalogue.asp?cid=13#
Több kicsiknek szóló tankönyvünk is van. A legfrissebb a Kid's Box
http://www.cambridge.org/elt/kidsbox/
nagyon népszerű egész világon.
A Playway to English sorozatot nagyon sok iskolában sikerrel használják,a gyerekek nagyon szeretik, és még sokat tanulnak belőle.
http://www.cambridge.org/elt/elt_projectpage.asp?id=2503854
Ha az oldalon lejjebb megy, a pupil's book ISBN-ére kattintva a megfelelő szinthez jut, a bal oldali menüből letöltheti a tartalomjegyzéket és egy kivonatot tehát belenézhet a könyvbe.
Kiegészítő anyagként javasolnám a Primary i-Dictionary-t.
http://www.cambridge.org/catalogue/catalogue.asp?isbn=9780521740388
tele játékokkal, feladatokkal.
Az elsőként említett honlapon talál még sok anyagot. Ezek mind kaphatók a Libra Könyvesboltban.
Az már az elején nyílvánvaló volt, hogy a könyváruházak leterheltek. De, hogy ennyire!
A gyorsasági sorrend:
- numero7.com-13 perc
- libri.hu-29 perc
- nyelvkonyvbolt.hu-75 perc
- book.hu-351 perc
- konyvudvar.net-7055 perc


Érdekes volt szembetalálkozni a neten újra ezzel a kérdéssel! Amikor először olvastam, úgy éreztem valaki tréfából küldte: a megfogalmazása, a tartalma azt sugallta, hogy nem valódi érdeklődő áll a kérdés mögött.
Örülök, hogy ennek ellenére -ha lassan is- de sikerült válaszolnom, de a fenti gondolatok tükrében érthetőbb, hogy öten miért nem tették.
Ha már itt jártam végigolvastam mindent, gratulálok az oldalhoz, az ötlethez! Várom a további teszteket!
Gerley Éda
Köszönjük a biztatást!
A kérdés lehet, hogy nem életszerű, de ez jutott eszembe. Illetve engem tényleg ez foglalkoztat.
Szép napot, több vevőt!
Kedves Ákos!
Nagyon jó ötletnek tartom ezt a tesztelést.
Az viszont elszomorít, hogy 50% még válaszra sem méltatott.
Egyébként bennem fel sem merülne a gyanú, hogy viccből kérsz segítséget...
Igen, szomorú a statisztika. Pedig én tényleg keresek egy ilyen könyvet a lányomnak. Mindegy, majd az idő (meg a teszt) talán hoz némi változást ebben is.
Szia!
Ajánlanám figyelmedbe a Vatera új partnerét www.vaterabolt.hu/BookHouse, ők nagyon jó áron forgalmaznak új könyveket(talán a legjobb a piacon) és gyorsan válaszolnak a kérdésekre is :) Valamint a Líra és Lant is egyre nagyobb választékkal van jelen a vaterán...Üdv: Orova Balázs / Értékesítési Vezető / www.vatera.hu
Kedves Balázs!
Köszönjük az ajánlást!
Felmentem a BookHouse oldalára, az általad írt linken keresztül.
Sajnos nem tudom letesztelni a gyorsaságukat, mivel még a kérdésemet sem tudom feltenni.
Nincs egyetlen elérhetőség sem, amin a kérdésemet fel tudnám tenni.
No komment...
Kedves Győző!
A www.vatera.hu - n kérdést feltenni regisztráció után a kérdezzen az eladótól menüpontban tud az eladó bármelyik termékénél!
Kedves Balázs!
Ezek szerint a Vaterán lévő bolttól, eladótól csak azután tudok kérdezni, miután megadtam a személyes adataimat?
Elemzéseink során azt tapasztaltuk, hogy a webáruházakban (sőt némely aukciós portálon is) lehet kérdezni az eladótól regisztráció nélkül is.
Ti nem gondolkoztatok ebben, hisz ez a bizalmat nagy mértékben erősíti?
Kedves Balázs!
Igazán nem a konkurens szólal meg belőlem, amikor ideírom véleményemet az említett Vatera bolttal kapcsolatban. Én kétszer rendeltem tőlük, de annak ellenére, hogy a regisztrációmban megadtam a számlázási nevet és címet, személyes átvételkor egyszer sem kaptam számlát. Rendszeresen vásárolok más webes nagykerekben, sőt magam is működtetek webáruházat, de soha senki nem küldött ki úgy megrendelést, hogy ne lett volna mellékelve számla.
Ez ugyan nem tartozott a Győző által felvetett témához, csak az ajánlásodra reagálva írtam le.
Üdv: Várvölgyi József